Aktualitások, friss információk

 

Tisztelettel köszöntjük kedves látogató, kedves horgász társunk!

Oldalunk immár 2009-től működik, s rajta keresztül szeretnénk minden érdeklődő horgász és nem horgász számára friss, aktuális információt nyújtani a nagykaposi horgász alpszervezet életéből, munkájából apró-cseprő gondjaiból. Naprakész információkkal szeretnénk szolgálni mindarról ami a horgászattal összefügg: telepítés, engedélyek kiadása, horgász szezonok stb. Előre is köszönjük az Önök ötleteit, hozzászólásait, melyekkel munkánkat javítani tudjuk. Internetes oldalunkat folyamatosan frissítjük.

Görbüljön a bot!


Értesítés

 

Tisztelt OZ SRZ Nagykapos tagok!

A mai napon (2024. 04. 03), miután a PR Ortó csatorna zsilipjének felülvizsgálata megtörtént, a Tőketerebes-i Latorica SPA használatába került, teljesen működőképes.
Már csak az van hátra, hogy a kivitelező befejezze a teljes projektet, azaz a hónap végéig befüvesítse a zsilip körüli partszakaszt, hogy az átnedvesedett lejtő ne csússzon le az Ortov-tó megemelt, áramló vízétől.
Köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben a projektben.

Petrov zdar!


Figyelem!

ÚJ ÁRLISTA 2024-ES ÉVRE

Klikk ide


Az engedélyek árusításának időpontjai februárra:

Minden tagunknak Kellemes Karácsonyi Ünepeket kívánunk!

Petrov zdar!


Értesítés halasítás!

 

Tisztelt horgászok!

Értesítünk minden tagunkat, hogy a tavaszi halasítást március 21. (csütörtök) és március 22. (péntek) napokra tervezzük a saját revírjeinken.
Telepítésre kerül: ponty és csuka.
Minél nagyobb számban várjuk azokat, akik részesei szeretnének lenni a halasításnak.

Görbüljön a bot!


értesítés!

 

Befejezéshez közeledik a PR Ortó tavon önátfolyós gát építésének projektje a tó szintjének védelmére.

A fotók 2023.10.15-iek 2023.10.14-én a fix statikus falak és pillérek betonozásának előkészítő munkáiról készültek.

Reméljük, az év végére elkészül a kivitelezés a Povodia Bodrogu a Hornádu által.

Görbüljön a bot!


Figyelem!

Feeder Copus Cup

2023. 9. 2.

Kiértékelés - klikk ide

Petrov zdar!


Figyelem!

Copus Cup

2023.9.1.

Kiértékelés - klikk ide

Petrov zdar!


Figyelem!

 

Helyi nyitó LRU gyermeknapi horgászverseny 2023.6.3. Abarán

Reszletek - klikk ide

Petrov zdar!


Brigádmunka értesítés!

 

Brigád a Latorcán a Bufet 2023. 05. 20-án azaz szombaton 9:00-tól,

Telefonon jelentkezni: 0917647669 Mihók Zoltán.

Bekötőút javítás, a part menti növényzet kaszálása, a befolyó és kifolyó kanálias tisztítása

Petrov zdar!


Brigádmunka értesítés!

 

Brigád volt Nagyráskán 2023. 05. 13 szombaton. Képes beszámoló a linken.

Klikk ide

Petrov zdar!


Figyelem!

 

Helyi nyitó LRU horgászverseny 2023.5.6. Abarán, kiértékelés és néhány kép.

Reszletek - klikk ide

Petrov zdar!


Értesítés!

 

Kellemes szép tavaszi napon 2023. május 3-án saját revírünkön brigádmunkát szerveztünk: Abara

Klikk ide

Görbüljön a bot!


Értesítés!

 

Kellemes szép tavaszi napon 2023. április 23-án saját revírünkön brigádmunkát szerveztünk: Lykotex

Klikk ide

Görbüljön a bot!


Értesítés!

 

Az engedélyek kiadásának időpontja

Povolenie

Petrov zdar!


Értesítés!

 

Értesítjük a OZ SRZ Nagykapos tagjait, hogy 2023 március 31.-én K3 halivadékokkal halasítást végzünk a következő revíreken: PR Ortó, OR Zugó, OR Bajany, OR Vysoká nad Uhom és OR Bufet.
Az ivadékok Magyarországról a tokaji Kovácstóból jönnek és 10:00 körül érkezik.
Várjuk az Önök részvételét és segítségét.

Görbüljön a bot!


Értesítés!

 

Kellemes szép tavaszi napon 2023. március 26-án három saját revírünkön brigádmunkát szerveztünk: PR Otó, OR Zugó, OR Vysoká nad Uhom.

Klikk ide

Görbüljön a bot!


Értesítés!

 

Napsütéses időben néhány brigádmunkás a Szirénfalvai (Ptrukša) Mitro revírhez vezető horgász- és bekötőút rendezésénél.

Klikk ide

Petrov zdar!


Értesítés!

 

Bekötőút javítása az Ortóra, Nagyráskai revír kifolyókanálisán rács elhelyezése javítása

Klikk ide

Petrov zdar!


Figyelem!

 

A Nagykapos-i HSZ tanácsa megtartotta évzáró közgyűlését

Reszletek - klikk ide

Petrov zdar!


Értesítés!

 

A Ngyráska-i revír feltöltése

Klikk ide

Petrov zdar!


Értesítés!

 

Az új árjegyzék

Klikk ide

Petrov zdar!


Értesítés!

 

Értesítjük Tagjainkat, hogy brigádreferensünk, Mihók Zoltán.
Elérhetősége: 0917647669.

Görbüljön a bot!


Értesítés

 

Tisztelt OZ SRZ Nagykapos tagok!

Értesítjük Önöket, hogy 2022. 7. 22-én az MsO SRZ Nagymihályi szervezettel megújítottuk a szerződésünket, az alábbi revíreken történő közös gazdálkodásról.:

  • Čierna voda č. r. 4-0330-1-1
  • Ung č.1. č. r. 4-3030-1-1
  • Ung č.2. č. r. 4-3060-1-1
Ezeken a vizeken az adott két horgászszervezet tagjai érvényes helyi engedéllyel horgászhatnak. A szerződés 2023 végéig érvényes.

Figyelem! Az MsO SRZ Nagymihályi szervezet előírta a fogas és a ponty maximális hosszméretét a Čierná voda revíren ami 65 cm. Az ettől angyobb halat a horgász köteles visszaengedni!

Görbüljön a bot!

Részletek, szlovák nyelven


VERSENYFELHÍVÁS - FEEDRE COPUS CUP

 

FEEDER COPUS KUPA Horgászverseny 2022. 09. 4.

Részletek itt

Görbüljön a bot!


VERSENYFELHÍVÁS - COPUS CUP

 

A Nagykapos-i COPUS KUPA Horgászversenyre 2022. 09. 3.

Részletek itt

Görbüljön a bot!


Értesítés

 

Az elpusztult halak eltávolítása. Brigádmunka az Abara-i revíren - 2022. 06. 30.

Részletek itt

Görbüljön a bot!


Értesítés

 

Horgászati törvény, ami 2019. 1. 1-től érvényes, kivonatosan

Részletekért kattintson ide - szlovák nyelven

Görbüljön a bot!


Eredményhirdetés

 

Horgászverseny a gyerekeknek a gyemrknap jegyében

2022. május 28., Abara

Részletek itt

Petrov zdar!


Eredményhirdetés

 

Nyitóverseny Abarán

2022. május 1.

Részletek itt

Petrov zdar!


Értesítés

 

Horgászengedélyek kiadaása Április

  • Minden hétfő 9:00 - 12:00

Kivéve 2022. 4. 18 - Húsvét hétfő

Görbüljön a bot!


Évzáró taggyűlés

 

Meghívó az Évzáró tggyűlésre - 2022. 03. 20.

Részletek itt szlovák nyelven

Görbüljön a bot!


Kérés!

 

Kedves horgásztagok!
Újra ismétlődik a már jó néhány éves gyakorlat az engedélyek kiadásánál. Itt van január vége és a február gyakorlatilag kiadott engedály nálkül telik el. Márciusban aztán nagyon sokan szeretnék engedélyüket kiváltani, ami elégedetlenségekhez vezet.
Kérünk ezért mindenkit a februári engedélyek kiváltására.

Görbüljön a bot!


Értesítés!

 

A helytelenül kitöltött "Záznam o úlovkov" halfogási jegyzéket nem leadottnak tekintjük!!!
A jegyzéket 2022. január 15-ig kell leadni.

Görbüljön a bot!


FIGYELMEZTETÉS!

 

Tisztelt ZO SRZ Nagykapos tagok,
felhívjuk az Önök figyelmét arra, hogy a Vajáni Hőerómű igazgatója a mai ellenőrzésén a Melegvíz - Laborc összefolyás revíren a horgászhelyeken és környékükön szemetet talált. Felhívunk minden horgásztársunkat a fokozott rend fenntartására a horgászhelyeken és körülöttük is, amennyiben szeretnénk megtartani ezen horgász helyeket. Kérjük figyelmeztessék erre ismerős és ismeretlen horgásztársainkat is.
A Hőerőmű igazgatójának jogában áll megtiltani a belépést az erőmű területére.
Ne szennyezzük környezetünket, legyünk körültekintőek a horgászás és vízparti pihenés alkalmával.

Görbüljön a bot.


Figyelmükbe

 

A legfrissebb Szlovák bajnoknő a 2021-es évben a női LRU úszókás kategóriában ...Petöcz Sandra.
Gratulálunk



Gyereknapi verseny felhívás

 

Részletek itt

Görbüljön a bot!


Figyelmükbe!

 

Irányelvek a napi fogás mennyiségére

Válasz, szlovák nyelven


Rendelet, szlovák nyelven

Felhívás!

 

Tisztelt MO SRZ tagok!

Ezúton értesítünk minden tagunkat,
hogy a koronavírus fertőzés megelőzőse és az alkalmazottaink védelmébe érdekében
2020. 03.15-től határozatlan időre FELFÜGGESZTI
az engedélyek és más értékpapírok árusítását alapszervezetünkben.
A későbbi vásárlások és befizetések után a tagsaág nem szűnik meg.

Görbüljön a bot!


Értesítés!

A halőrök ellenőrző útja televíziós kísérettel.
Bővebben itt.


Értesítés!

Tisztelt MO SRZ tagok,
ezúton értesítjük Önöket, hogy Horgászati rendtartásunk 2020. 1. 1. változott, ezért kérünk mindenki, hogy nézze meg a szlovák oldalon a változásokat.


Meghívó!

 

A fiatal Horgászok Körébe

Klikk idea részletekért


Felhívás!

 

Felhívjuk a figyelmet egy új betegségre, főleg a ponty féle halaknál.

Klikk idea részletekért (szlovák nyelven)


Értesítés

 

A Nagykapos-i MO SRZ értesíti tagjait a horgászati jog alkalmazásának kivételéről a
"PR Ortói tó mint természetes rezevátum" területre, amit szervezetünk kért 2018. 05. 04-én és érvényes 2023. 12. 31-ig. Ezt a kivételt a Kassa megyei környezetvédelmi hivatal adta ki és mindaddig érvényes míg valamilyen kihágás miatt vissza nem vonja a környezetvédelmi törvény 82. §-a 12 bekezdése alapján. Kérünk mindenkit figyelmesen olvassa el a határozatot és igyekezzen betartani a a törvény előírásait.
Görbüljön a bot!

Klikk idea részletekért


Felhívás!

 

A Nagykapos-i MO SRZ szigorú TILALMAT hirdet a tagjai számára a halak etetésére nem természetes eszközökkel, mint savanyított kukorica, kutyák és kisállatok számára készített granulátomok. Fokozottan érvényes ez a TILTÁS az 5-ös és 3-as fokozatú védetséget élvező revíreken, Ortó, Zugó ahol a természetvédelmi törvény értelmében ez egyébként is TILOS. Nem ajánlott az ilyen etetés az egyébb állóvizeken sem.
Minden MO SRZ tag, aki nem tartja be ezt a TILTÁST, és szervezetünk alapszabályzatának előírásait a horgásztról, vagy nem hajlandó az előírások betartására az ellen szabályszegési eljárást indítunk és az idevonatkozó szankciót fogjuk kimérni.
A fegyelmi rendtartást a SRZ Tanácsa adja ki az Alapszabályzat 8.§, 11 bekezdésének értelmében.

Görbüljön a bot!


Figyelmükbe ...

 

A halak elvitelének grafikonja

Klikk ide


Értesítés!

 

A Szlovák Köztársaség Környezetvédelmi Ministériumának 381 sz. Rendelete, 2018. november 29-től. ami a 216/2018 számú halgazdálkodási törvény és a 455/1991 sz. kézműves vállalkozások törvénye (kézműves törvény) végrehajtására szolgál.
Görbüljön a bot!
Babiak Béla, az MO SRZ Nagykapos titkára

Klikk ide, szlovák nyelven


A figyelmükbe !

 

Információk a közös horgászati előírásokról Spoločný rybársky poriadok, ami 2019. január 1-vel lép hatályba, tartalmazza az összes szervezeti revírt. Minden megvásárolt engedélyhez adunk majd egy ilyen előírást.

Spoločný rybársky poriadok

Ezen a linken letölthető az agész új horgászati törvény és végrahajtó utasításai.

Zákon o rybárstve


Értesítés!

 

A SRZ RADA szlovák horgászszövetség XII. közgyűléséről beszámoló 23.-25.11.2018.

Klikk ide


Értesítés!

 

Garázs építés

Klikk idem


Tisztelt MO SRZ V. Kapušany tagok!

 

A lenti linkekre kattintva megnézhetőek azok a javaslatok, amiket szervezetünk ajánl a horghászati előírásokhoz. A mi javaslatainkat színesen láthatják.
Görbüljön a bot!

Stanovy SRZ (alapszabály), Vyhláška 2019rendelet


Értesítés!

 

Tisztelt MO SRZ V. Kapušany tagok

Ezúton tudatjuk szervezetünk tagjaival, hogy szervezetünknek van működő Facebook oldala, két adminisztrátorral, akik a friss információkat és szervezetünk életének eseményeit töltik fel az oldalra. Ez egy zárt csoport és csak szervezetünk tagjai lesznek és lehetnek benne. Őket ismerősnek jelölés után veszik fel a csoportba az adminisztrátorok.
Kérünk ezért minden tagunkat, hogy csak értelmes megjegyzéseket küldjenek ide, mert a sértő, provokatív bejegyzéseket azonnal törölni fogjuk. Ezúton is szeretnénk Önökkel friss értesítéseket, híreket, képeket, videókat elsőkézből megosztani.
Megértésüket köszönjök.

Klikk ide a Facebook-ra

Görbüljön a bot!


Figyelmeztetés!

 

Felkérjük horgásztársainkat, akik a „Deregny-i erdő“ 4-1121-1-1 sz., revírt látogatják, ami a "Ráski mocsár" 4. kategóriába sorolt, táblákkal jelölt, fokozottan védett területen található, és érvényes rá hogy gépjárművekkel a területre behajtani tilos, ezen szabályzás fokozott betartására. A tilalom megsértése esetén a Vihorlat tájvédelmi terület alkalmazottai és a horgászszervezetünk halőrei büntetést fognak kiszabni.


ÉRTESÍTÉS!

 

A nagykaposi MO SRZ értesíti tagjait, hogy a taggyűlés határozata alapján amit 2018. 02. 10-én tartottunk megvásároltuk 2018. 03 6-án a Mitsubishi L200 2.5 DI-DOUBLE, (11/2009) ára 10 000Eur, terepjáró gépkocsit. A gépkocsit leginkábba halasítás és a halőrök munkájánál fogjuk kihasználni.

MO SRZ Nagykapos, titkár


Értesítés!

 

XXIV. Női Horgász Világ Bajnokság Szeged

Részletek itt


Értesítés!

 

Elkezdtük a "Horgász ház" kerítésének felújítását, a régi, már nagyon rossz állapotban volt. Ezúton köszönjük a Nagykapos városi hivatal anyagi támogatását tervünknek megvalósításában, melyben elévülhetetlen érdemei vannak Hudák Gyula alelnökünknek és a kivitelező csapatunknak id. Jevcsák Károlynak, ifj. Jevcsák Károlynak és Iván Józsefnek.
Gazdagítsuk, gondozzuk közös vagyonunkat, ami reméljük eredményesen fogja a következő generációkatis.
Görbüljön a bot!


Felhívás!!!!

 

A nagykaposi MO SRZ a következőre hívja fel tagjai figyelmét.
Az OR Nagyráska mellett elterülő mezőgazdasági terület bérlője az adott területre állami támogatást kért. Ezért nyomatékosan felkéri a horgász szervezet horgászait, hogy ha a vízfelületet gépjárművel közelítik meg, akkor azt csak a kizárólag a termőterületen kialakított nyomvonalon tegyék, és ne a bevetett területen keresztül. Azok, akik a tiltás ellenére legázolják a vetést, azoknak felírják a járművük rendszámát, és a kár megtérítéséért bírósághoz fordulnak. A legázolt vetésre nem vonatkozik az állami támogatás!
Ezúton kérjük a tagjainkat a felhívás betartására!
Mindenkit kérünk a felhívás komoly kezelésére, mert a felelőtlen tettek csak tagjaink és szervezetünk hírnevét csorbítják.

MO SRZ Nagykapos.


Felhívás!!!!

 

Védett ragadozó madár költőhelyének védelme. A Nagymihályi Járási Környezetvédelmi Hivatal felhívja a figyelmünket a Barna kánya fészkelőhelyére a ráskai ártéri erdőben. Kérjük szervezetünk tagjait, a figyelmeztetés fokozott betartására június végéig, a kicsinyek kikeléséig. A mellékletben megnézhető a kérdéses terület.

A hivatal levele OU-MI


ÉRTESÍTÉS!

 

A SRZ Tanács titkára a Kassa kerületi vezetőségi gyűlésen, Kassán 2017.01.28-án, ismertette azt az RTVS-szel kötött szerződést, ami arról a televíziós műsorról szól, ami a „kettes” (STV2) csatornáján indul „Na rybách – Petrov zdar” címmel 2017. 02. 12-én. Ebből adódóan kérte az alapszervezetek vezetőit, hogy működjenek együtt a műsort készítő csapattal, ha az alapszervezethez tartozó területen forgatnának.


Értesítés

 

A EVO Vaján Laborc - Melegvíz - szakaszán elvégzett laboratóriumi mérések eredményei a PCB anyagok kimutatására a halak testében.


Klikk ide


Figyelem!

 

A Vaján-i hőerőmű vezetősége szúrópróba vizsgálatot végzett a külső területein, ahol szervezetünk horgász revírjei vannak a „Melegvíz 4-1550-1-1” és a „Laborc 1. sz. 4-1120-1-1”. Itt a parton szemetet találtak horgászaink után, terep rendezést – horgászhelyek kialakítása (szigorúan tilos főleg a befolyó és kifolyó kanálisokon!). Ebből adódóan a hőerőmű vezetősége jogosan döntött úgy és adott utasítást a biztonsági szolgálat vezetőjének, hogy kiutasítsák horgászainkat a területről a szervezetünk és a hőerőmű között lévő szerződés megszegése miatt. Hasonló hozzáállással más területeket is elveszíthetünk, pl. Ortó. Köszönhetjük ezt magunknak, természetesen kivétel a rendes becsületes horgászkollégáknak. Csak megjegyzem, hogy a biztonsági alkalmazottak már hónapok ótta gyűjtik a rendetlen horgászok után a szemetet, neveket nem itt, hanem a közgyűlésünkön fogok mondani.


Értesítés!

 

A szlovákiai Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hatóság felhívására október elején, a nagymihályi kirendeltségre 3 mintát vittünk, azokból a halakból, amiket az EVO Vaján melletti kifolyó csatornából 4-1550-1-1 vettünk. Ez a hal vizsgálat 5 évente ismétlődik előre meghatározott vizekből a PCB anyagok megállapítására egész Szlovákia területén. Az eredményeket novemberben fogjuk megkapni.


Értesítés!

 

Beszámoló az iszaptalanításról


Figyelem!

 

Felhívjuk a brigádmunkások figyelmét a ledolgozott idővel kapcsolatban, beírásra a tényleges idő kerül.

Például: Ha a brigád 8:00-kor kezdődik és 12:00-ig tart, akkor 4 óra lesz beírva (a munka nehézségétől függően) és a többi 4 órát másik brigádon kell ledolgozni. Csak ezután adjuk vissza az előleget. Ennek az oka a csekély részvétel a brigádokon. Minden tagunknak kötelezően 8 órát kell ledolgozni!!


Értesítés!

 

Szerződés aláírás a

MO SRZ Királyhelmec és MO SRZ Nagykapos között


Értesítés!

 

Szerződés aláírás a

MO SRZ Ágcsernyő és MO SRZ Nagykapos között.


Értesítés!

 

Az Ortó körüli bekötőút és parkoló kialakításának határozata:

Hivatali végzés
A kijelölt terület térképe